Jericho (arabul Ariha, héberül Yeriho) a Jordán folyó partján fekszik. Az emberiség legősibb városa, melyről a Biblia is említést tesz. Ókori lakosai a város köré falat emeletek, hogy megvédjék magukat irigy szomszédaiktól. A több mint 5 méter magas kőfal még napjainkban is látható a város nyugati oldalán, mely a világ legkorábbi ilyen jellegű építményének számít. A Holt-tenger közelében fekvő város mindig híresen gazdag volt, lakosai mezőgazdasággal és kereskedelemmel foglalkoznak. A városért többször robbant ki fegyveres harc Palesztina és Izrael között. 1967-ben Izrael az ún. hatnapos háborúban elfoglalta Jerichot, majd 1994-ben az Osloban megkötött egyezmény alapján ismét palesztin fennhatóság alá került. A folyamatos háborúskodás miatt talán nem véletlenül nevezték el a városról ezt a fegyvert. A Jericho pisztoly a cseh gyártmányú CZ 75 alapjaira épült. A kiváló cseh fegyvert az izraeli fegyvergyár az IWI (Israel Weapon Industries) tovább fejlesztette. A fegyvert kifejezetten háborús célokra fejlesztették ki, mely a legmostohább körülmények között kifogástalanul működik, karbantartás pedig alig igényel. Ez a pisztoly a világ egyik legismertebb típusa, melyet számos országban alkalmaznak a rendvédelmi szervek és a különleges alakulatok. A fegyver érdekessége a poligonális huzagolás, mely eltér a szokványos trapéz huzagolástól. Ennek lényege, hogy a poligonális huzagolás kevésbé veszi igénybe a csövet, ez által lényegesen hosszabb az élettartama.
Jellemzők:
- Kaliber: 4,5 mm
- Lövedék típusa: BB lövedék
- Működés: CO2 gáz
- Sebesség: 115 m/s (377 fps)
- Acél fegyvercső
- SA/DA működés
- Teljes hossz: 190 mm
- Tömeg: 548 g
- Tárkapacitás: 23
- Biztosítóval rendelkezik
- Normál irányzékok
- 22 mm-es szereléksín a cső alatt
12g-os Co2 patronnal, 4,5 BB acélsöréttel működő légpisztoly. Tárkapacitás: 17db Súly: 644g Hossz: 177mm Sütés: SA Irányzék: fix Biztosítás: manuális Blow-back szán , kompakt méret , fém belső szerkezet , szán és tokrész .
Az Umarex nagyon népszerű légpisztolya a P08 után megjelent a P08 Blow Back változata. A Blow Back rendszer a légpisztoly működését teszi élethűvé, hiszen a szán, jelen esetben a hüvelykivető minden lövés után hátrafelé mozog az éles fegyver érzését keltve. Különlegesség, hiszen ezt a pisztolyt, ilyen működéssel még egyik gyártó sem készítette el. Gáz-riasztó változata létezett eddig is, de légpisztoly nem. Mivel légpisztoly, szabadon megvásárolható, nagyon jó választás otthoni céllövészethez is, illetve
UX TREVOX csőletörős légpisztoly - Ez a légpisztoly garantált szórakozást nyújt, illetve kiváló belépő fegyver azok számára, akik szeretnének belekóstolni a céllövészetbe. A csőletörős, rugós rendszer konzisztens működést biztosít, pontossága még nagy távolságon is kiváló. Az ergonomikus markolatkialakítás biztos fogást ad. A cső letörése kényelmes, ami a hangtompítóként funkcionáló Silence Air Chamber 3-as külső csőborításnak köszönhető. Kaliber: 4,5 mm Diabolo Sebesség: 150 m/s (492 fps) Erő: < 6
Glock pisztolyokat a 80-as évek elején kezdte el fejleszteni Gaston Glock, akinek korábban nem volt még tapasztalata lőfegyverekkel. Okos megoldásai, és nem túl rendhagyó anyaghasználata hamar forradalmat csinált a pisztolyok világában. Két évre rá, számos stressz-teszt, és összehasonlítás után az osztrák hadsereg és rendvédelmi szervek 1982-ben rendszerbe állították a fegyvert, ez a mai napig sem változott. Kiemelkedő minősége, precizitása hamar világhírre tört, és ma már nincs olyan ország a földön, aho
Perfecta S3 csőletörős légpisztoly 4,5mm - Állítható hátsó irányzék, ergonomikus markolat, automata biztosítás, távcső előkészítés, fiberszálas, állítható irányzék. Hossz: 346 mm Csőhossz: 178 mm Energia: kb 5 J
Az IWI Mini Uzi-t az izraeli különleges erők részére készítették, majd hamarosan nemzetközileg is elérhetővé vált, így számos más ország is rendszeresítette. A fegyver egyszerre híres és hírhedt, hiszen számos Amerikában történt bűncselekményhez is kapcsolódik a neve, főleg a drogháborúkban. Az Umarex teljes licenszekkel és markingok-kal rendelkező légpisztoly replikája egy túlnyomórészt fémből, de polimer borításokat is tartalmazó darab, mely Blow-back üzemű. A tárjába 28 darab 4.5-es acél BB-t tudunk tö
Strike Point UX pneumatikus légpisztoly 5,5mm - a már bevált technológiára alapozva, Strike Point igazán megpörgeti a lövedékeket! Ez a pumpás rendszerű pisztoly könnyen kezelhető, tölteni egyszerű, és tökéletes választás hobbi céllövészek számára. Kisebb távolságokon elég 3-4 pumpálás, nagyobb távolságon 8-10mozdulat megteszi a megfelelő hatást. Energia: Max 7,5J Lövedék maximum sebesség: 135 m/s Hossz: 357mm Csőhossz: 23 cm Súly: 1,1 kg
Walther Blowback töltőgáz AirSoft fegyverekhez 750ml-es
A Glock pisztolyokat a 80-as évek elején kezdte el fejleszteni Gaston Glock, akinek korábban nem volt még tapasztalata lőfegyverekkel. Okos megoldásai, és nem túl rendhagyó anyaghasználata hamar forradalmat csinált a pisztolyok világában. Két évre rá, számos stressz-teszt, és összehasonlítás után az osztrák hadsereg és rendvédelmi szervek 1982-ben rendszerbe állították a fegyvert, ez a mai napig sem változott. Kiemelkedő minősége, precizitása hamar világhírre tört, és ma már nincs olyan ország a földön, a
A Walther CP99 könnyített változata A fegyver állítható irányzékkal rendelkezik , mely elősegíti a pontosabb célzást.Nemcsak hobbi de sport célra egyaránt nyugodt szívvel ajánljuk kezdőknek illetve gyakorlott lövőknek. Co2 patronnal és 8-as forgó fémtárral üzemeltethető. Tárkapacitás : 8db Súly : 740 g Hossz : 180 mm Csőhossz : 85 mm Kezdősebesség : 110 m/s Biztosítás : manuális Állítható hátsóirányzék.
WALTHER P38, az igazi KLASSZIKUS! Az eredeti P38 pisztoly CO2-vel működő változata az Umarex gondozásában. Teljesen fém kivitel, Blow Back rendszerrel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a szán minden lövés pillanatában hátracsúszik, mint az éles pisztolyoknál. Félautomata működésű, CO2 gázzal működő táras légpisztoly. A tárba BB golyó való. A BB golyónak köszönhetően nagy tárkapacitás jellemzi. Súlya, súlyeloszlása tökéletes, teljesen éles fegyver benyomását kelti. - Kaliber: 4,5 mm - Lövedék típusa
A Heckler Koch cég megalapítása két kiváló szakember, Edmund Heckler és Theodor Koch nevéhez fűződik. A cég több mint 50 éve szállít harci fegyvereket számos ország fegyveres erői részére. Termékei kivétel nélkül kiemelkedő minőségűek. Az eredeti HK USP (az USP rövidítés az Universal Selbstladepistole kifejezések rövidítéséből származik) egy fiatal modellnek számít, melynek gyártása 1993-ban kezdődött, de igen rövid idő alatt világhírre tett szert. Az Umarex a HK cég teljes támogatását és licenszeit élve
Az eredeti Walther CP99 pisztoly légpisztoly másolata. Minden részletében az eredeti fegyvert utánozza. A fegyver kezelőszervei működő alkatrészek, ami nagymértékben fokozza a valódiság érzését! A műanyag tokozás kidolgozása, a markolat textúrája mind megszólalásig hasonló az eredeti fegyveréhez. Blow Back rendszerű, azaz lövéskor a szán hátramozdul. Tűzkész állapotban a szán hátsó részén lévő nyíláson át piros pont látható. Így jelzi a fegyver, hogy tüzelésre kész. Ha a tárból az utolsó lövedéket is kilő
Az eredeti Walther CP99 pisztoly légpisztoly másolata. Minden részletében az eredeti fegyvert utánozza. A fegyver kezelőszervei működő alkatrészek, ami nagymértékben fokozza a valódiság érzését! A pisztoly belső működése megegyezik a nagy sikerű CP88-aséval, vagyis egy forgódobból adagolja a diaboló lövedékeket, így pontossága maximális, míg a lövészet élményén sem esik csorba. Kezelése egyszerű, a szán hátsó részének húzásával nyitjuk ki a forgódob tárnak kialakított űrt, belehelyezzük a tárat, majd viss
Az eredeti Walther CP88 pisztoly légpisztoly másolata. Minden részletében az eredeti fegyvert utánozza. A fegyver kezelőszervei működő alkatrészek, ami nagymértékben fokozza a valódiság érzését! A pisztoly belső működése megegyezik a nagy sikerű CP99-esével, vagyis egy forgódobból adagolja a diabolo lövedékeket, így pontossága maximális, míg a lövészet élményén sem esik csorba. Kezelése egyszerű, a szán hátsó részének húzásával nyitjuk ki a forgódob tárnak kialakított űrt, belehelyezzük a tárat, majd viss