Nyílgyökérliszt 500g
A nyílgyökérliszt íztelen, fehér színű, por állagú, könnyen emészthető keményítő. Amerika déli részéről, illetve a Karib térségből származik, és nevét bennszülött lakosoktól kapta, akik a nyilak által okozott sérüléseiket gyógyították vele.
A nyílgyökér a búzaliszt helyettesítésére is alkalmas (kb. 1 teáskanál nyílgyökérliszt = 1 evőkanál búzaliszt), valamint szószok, mártások, főzelékek, levesek, pudingok elkészítéséhez is használják. Segíti a bélrendszer működését és az emésztést. Több pozitív hatása ismert, gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, főleg káliumban, aminek köszönhetően jótékony hatással van a vérnyomásra és pulzusra is. Egyensúlyban tartja a szervezetben a savas és lúgos egyensúlyt. Bőrproblémák kezelésére is hasznos (pl.: sebek, himlő), de még lábgombásodás ellen is javallott.
Kisbabák is fogyaszthatják, illetve várandós anyukák, akik számára kifejezetten ajánlott jótékony hatásai miatt.
Sűrítő tulajdonsága nagyon jó. Egyéb keményítőkkel ellentétben nem igényel utófőzést, mivel alacsonyabb hőfokon is pompás állagot ad a mártásoknak, szószoknak, lisztes mellékíz nélkül. Kalcium-, mangán- és foláttartalma kimagasló.
Bár kalóriaértéke nem alacsonyabb a hagyományos lisztekénél, fele mennyiség is elég belőle.
Könnyebbé teszi a kenyerek állagát.
100 gramm nyílgyökérliszt tápértéke:
Energia KJ-ban: 1481
Energia Kcal-ban: 348
Zsír: 0g
- amelyből telített zsírsav: 0g
Szénhidrát: 86,9g
- amelyből cukor: 0,1g
Fehérje: 0,2g
Só: 0,07g
Receptek nyílgyökérliszttel
Adventi sütikoszorú
Sütőtökös csokoládés puding
Jóféle magvakkal töltött ünnepi rolád avagy töltött fasírt
Cikkszám: 20113P
Összetevők: édesítőszer: erytritol, stevia Kiszerelés: 500 g Felhasználási javaslat: 1 kg répacukor édesítő hatásának 0,25 kg Paleolit cukorhelyettesítő 1:4 felel meg.
Összetevők: édesítőszer: erytritol, stevia Kiszerelés: 500 g Felhasználási javaslat: 1 kg répacukor édesítő hatásának 0,25 kg Paleolit cukorhelyettesítő 1:4 felel meg.
Kiszerelés: 480g Összetevők: ivóvíz, ételecet, sárga mustármag, édesítőszer (eritrit), étkezési só, őrölt fűszerek (kurkuma, köménymag, majoranna, feketebors, koriandermag)
A chia mag saját tömegének másfél-kétszeresét képes felszívni folyadékból, ezután zselés állagú lesz. A gyomorban is ilyen zselés állagú marad, így lassítja a szénhidrátok felszívódását. A chia magot fogyaszthatjuk akár önmagában is. Energetizáló hatású, ezért érdemes ezzel kezdeni a napot. 1-2 evőkanál chiamag elropogtatása biztosítja a reggeli energiabevitelt. Nincs jellegzetes íze, ezért bármire rászórhatjuk: akár salátára, akár szendvicsekre. A chia maggal kiváltható a tojás a receptekből. 1 evőkanál
Paleolit szezámos száraztészta - szélesmetélt 250g Paleolit szezámos száraztészta - szélesmetélt elsősorban a paleolit táplálkozás megkönnyítésére jött létre, de egyéb alacsony szénhidráttartalmú diétába is jól beilleszthető. Összetevők: tápióka keményítő (lektinmentes), szezámliszt, mélyalmos tyúktojás Tápanyagtartalom 100 g termékben: Energia: 1652kJ/ 394kcal Zsír: 9g - melyből telített zsírsav: 3,8g
Paleolit szezámos orsó száraztészta 250g Paleolit 13 tojásos, gluténmentes, szezámos orsó száraztészta. A Paleolit szezámos orsó száraztészta jellemzői 13 tojással készült paleolit orsó száraztészta. Három összetevő alkotja: a tápióka keményítő mellett szezámlisztet és tojást tartalmaz. Magas fehérjetartalommal rendelkezik. A PALEOLIT SZEZÁMOS ORSÓ SZÁRAZTÉSZTA JELLEMZŐI • 13 tojásos orsó száraztészta • Szezámliszttel • Gluténmentes • 3 összetevőből • Gluténmentes
Paleolit Marhakollagén peptidek 500g - Szépség és rugalmasság A marhakollagén peptidek hidrolizált formában vannak jelen, így jó felszívódással rendelkeznek. A táplálékkiegészítő fogyasztása segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működését, hajlékonyságát. A Paleolit Marhakollagén peptidek kedvező hatása A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati terméke (bőr, csont és porc) fogyasztásával hozzá
Paleolit szezámos száraztészta - orsó 250g Paleolit szezámos száraztészta - orsó elsősorban a paleolit táplálkozás megkönnyítésére jött létre. Összetevők: tápióka keményítő (lektinmentes), hidegen sajtolt szezámliszt, mélyalmos tyúktojás Nyomokban mandulát és dióféléket tartalmazhat. Tárolás: száraz, hűvös helyen Elkészítési javaslat: forrásban lévő sós vízben főzzük 10-15 percig. Átlagos tápérték 100 g termékben: Energia: 1652kJ/ 394 kcal
Paleolit szezámos tészta szarvacska 250 g Paleolit szezámos száraztészta - szarvacska paleolit étrendet követőknek. Összetétel: tápióka keményítő, hidegen sajtolt szezámmagliszt, mélyalmos tyúktojás Átlagos tápérték 100 g termékben: Energia kcal/kJ 376 kcal / 1583 kJ Zsír 8 g Szénhidrát 46 g Fehérje 25 g Só 0,1 g Rost 10 g
Dia-Wellness paleolit cukorhelyettesítő 1:4 - 0 kalóriásA Dia-Wellness paleolit cukorhelyettesítő eritrit és stevia keveréke, ami négyszeres édesítőerővel rendelkezik a normál asztali cukorhoz képest. Mentes a cukor minden káros hatásától. Teljesen kalóriamentes, a glikémiás indexe 0, így fogyni vágyóknak és cukorbetegségben szenvedőknek is jó alternatíva. Más édesítőszerekkel is jól kombinálható, jól emészthető. Dia-Wellness paleolit cukorhelyettesítő kedvező hatása Cukor helyett használva megszabadu
Paleolit bambuszrost liszt 200gA bambuszrost liszt magas rosttartalommal rendelkezik, semleges íze miatt többféle módon is felhasználhatjuk a konyhánkban. A Paleolit bambuszrost liszt tulajdonságai A bambuszrost liszt egy természetes eredetű élelmi rostforrás, amelyet a bambusz növény rostjaiból állítanak elő. Finom szemcsézettsége miatt könnyen felhasználható különféle ételekhez anélkül, hogy jelentősen befolyásolná azok ízét vagy állagát. A PALEOLIT BAMBUSZROST LISZT JELLEMZŐI • Maga
A nyílgyökér termesztés 7000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Nevének eredete: A bennszülött karibi lakosok a nyilak által okozott sebeiket ezzel a növénnyel gyógyították. A Karib-tenger és Dél-Amerika térségében termő nyílgyökér növény földalatti gumójából (kicsi, hengeres alakú, krém fehér) készül a finom szemcsés liszt. A nyílgyökérliszt egy íztelen, fehér színű, porállagú (hintőpor jellegű) alapanyag. Mire használható a nyílgyökér liszt? A nyílgyökérliszt hasonlóan működik, mint a kukori
Paleolit étcsokoládé tábla 100 g A Paleolit étcsokoládé tábla édesítőszerrel,xilittel és steviával. Összetevők: kakaómassza, xilit 29%,kakaóvaj,emulgeálószer: napraforgó lecitin,aroma: szteviol-glikozidok (0,02%). Kakaóanyag tartalom min.: 70% Nyomokban szóját, földimogyorót, egyéb dióféléket, tejet és glutént tartalmazhat! Átlagos tápérték 100 g termékben: Energiatartalom: 1832 kJ / 433 kcal Fehérje: 9,6 g Szén
Paleolit aszalt mangó 100 g A kandírozással szemben az aszalt gyümölcsöket nem áztatják az aszalás előtt cukorszirupba, csak hagyják megszáradni, így a természetes cukortartalma marad benne a gyümölcsben. Összetétel: aszalt mangó 95% fruktóz 5% Tápanyagtartalom 100 g termékben: Energia: 354 kcal/1444kJ Zsír: 0 g Szénhidrát: 82 g - amelyből cukrok: 68 g Fehérje:
A chia mag saját tömegének másfél-kétszeresét képes felszívni folyadékból, ezután zselés állagú lesz. A gyomorban is ilyen zselés állagú marad, így lassítja a szénhidrátok felszívódását. A chia magot fogyaszthatjuk akár önmagában is. Energetizáló hatású, ezért érdemes ezzel kezdeni a napot. 1-2 evőkanál chiamag elropogtatása biztosítja a reggeli energiabevitelt. Nincs jellegzetes íze, ezért bármire rászórhatjuk: akár salátára, akár szendvicsekre. A chia maggal kiváltható a tojás a receptekből. 1 evőkanál