SCHÜSSLER Natúr fehérítő fogkrém aktív szénnel

SCHÜSSLER Natúr fehérítő fogkrém aktív szénnel

Aktív szenes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler-féle sóknak, illetve az aktív szénnek köszönheti. 
AZ AKTÍV SZENES FOGKRÉM FŐBB HATÓANYAGAI
A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER-FÉLE ÁSVÁNYI SÓK 
A fogkrémben lévő calcium fluoratum és a calcium phosphoricum biokémiai sók együttesen segíthetnek a fogzománc épségének megőrzésében illetve megerősíthetik a fogak állkapocsban való rögzülését.  
Aktív szén Védi a fogzománcot, extra fehérítő hatással rendelkezik, emellett hatékonyan távolítja el a fogakra rakódott lepedéket is, hiszen képes megkötni a szennyeződéseket és a fogak elszíneződéséhez hozzájáruló csersavakat, például a tannint.  
Borsmenta A borsmenta egy jellegzetes aromájú gyógynövény, amelynek üde aromája friss leheletet biztosít, így fogkrémünkben is fontos szerephez jut.  
ÍGY HASZNÁLJA AZ AKTÍV SZENES FOGKRÉMET 
Használja napi kétszer, vagy akár minden étkezés után az egészséges szájhigiéniája fenntartásához. Nyomjon belőle kellő mennyisége a fogkeféjére, majd a szokásos módon mossa meg vele a fogait. Fekete színétől ne ijedjwn meg ez sem a fogait, sem a bőrét nem fogja be.  
TOVÁBBI TIPPEK 
Számos étel és ital van jellemzően a magas savtartalmúak , amelyek elszínezik a fogakat, ilyenek például vörösbor, fehérbor, kávé, fekete tea, bogyós gyümölcsök, kóla, energiaitalok, édességek, csokoládé, cukorkák, stb. Legyen a fogselyem is a fogápolási rituáléja állandó része Ez segít megszabadítani a fogait a szoros fogközökben lerakódott lepedékektől.  
Összetevők (INCI) 
Aqua, Sorbitol, Glycerin, Hydrated Silica, Charcoal Powder, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Carrageenan, Xanthan Gum, Benzyl Alcohol, Dehydroxyacetic Acid, Benzoic Acid, Sorbic Acid, Sodium Saccharin, Menthol, Mentha Piperita Oil, Calcium Fluoride, Calcium Phosphate, Limonene, Linalool.
ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. Az illóolaj természetes komponense.

megvesz
SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém citrusos ízben

SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém citrusos ízben

Fluoridmentes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler-féle sóknak köszönheti. Nem tartalmaz fluoridot és mentolt, így homeopátiás kezelés mellett is alkalmazható. A friss leheletről üdítő citrusos íz gondoskodik.   A FLUORIDMENTES FOGKRÉM FŐBB HATÓANYAGAI A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLE

megvesz
Intimate Whitening Deluxe - intim fehérítő (100ml)

Intimate Whitening Deluxe - intim fehérítő (100ml)

A csomag tartalma1 darab 100 ml-es fehérítő krém tubusTerméktulajdonságokKiszerelés 100 mlKiváló minőségű fehérítő formulaAlkalmas intim és érzékeny területekreGazdag, tápláló összetételUniszex használat

megvesz
SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém teafaolajjal

SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém teafaolajjal

Fluoridmentes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler-féle sóknak, a számos kedvező hatással bíró teafaolajnak, illetve az Aloe verának köszönheti. Ha a mindennapi szájhigiéniában a fogak védelme mellett az íny egészségét is fontosnak tartja, válassza ezt a fogkrémünket Kellemes és üdítő s

megvesz
anal WHITENING - anál és intim fehérítő krém (75ml)

anal WHITENING - anál és intim fehérítő krém (75ml)

Különleges, kiváló minőségű alapanyagokból készült anál krém, speciális, fehérítő összetevővel Uniszex, nők és férfiak számára is tökéletes, anál ápoló, fehérítő krém, mely a végbél környéki, besötétedett, elszíneződött bőrt világosítja ki, teszi még hívogatóbbá, érzékibbé. Érzékeny bőrűek is használhatják. A tökéletes eredmény érdekében, rendszeres, kúraszerű használata javasolt. 14 napon át, napi 1 alkalommal, fürdés után, kb. borsónyi nagyságú krémet kell a végbél környéki bőrbe masszírozni. 75ml-es tu

megvesz
SCHÜSSLER Narancsos ajakbalzsam

SCHÜSSLER Narancsos ajakbalzsam

A Schüssler narancsos natúr ajakbalzsam legfőbb összetevője a kókuszolaj, mely rendkívül gazdag vitaminokban, így természetesen hidratálja és ápolja az ajkakat. A kakaóvaj kitűnően védi a külső hatásoknak kitett bőrt, gyógyírt jelenthet a cserepes, berepedezett szájnak. A Schüssler sók regenerálják, hidratálják az ajkak bőrét. A gyümölcs ízű narancsolaj puhává és egészségesen fénylővé varázsolja az ajkakat.  A NARANCSOS AJAKBALZSAM LEGFŐBB HATÓANYAGAI A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER-FÉLE ÁSVÁNYI SÓK&a

megvesz
SCHÜSSLER Ajakdúsító szájfény

SCHÜSSLER Ajakdúsító szájfény

Ápolás és dúsítás - 100-ban natúr összetételű szájfényünkben válogatott, natúr hatóanyagok gondoskodnak ajkai szépségéről. Regenerál, nyugtat, hidratál, a benne lévő innovatív Akosky-Kiss elnevezésű formula pedig teltebbé varázsolja ajkait  A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER ÁSVÁNYI SÓK  A silicea ásványi só a száj körüli függőleges ráncok kisimításában lehet a segítségünkre. A silicea elsődlegesen a bőr kötő-, és támasztószövet-struktúrájának kialakításában vesz részt. Ennek az ásványi só hiány

megvesz
Ero - Anal Whitening - Anál és Intim fehérítő krém - 75ml

Ero - Anal Whitening - Anál és Intim fehérítő krém - 75ml

Ero - Anal Whitening - Anál és Intim fehérítő krém - 75ml - speciális, fehérítő összetevővel Különleges, kiváló minőségű alapanyagokból készült anál krém, speciális, fehérítő összetevővel! Uniszex, nők és férfiak számára is tökéletes, anál ápoló, fehérítő krém, mely a végbél környéki, besötétedett, elszíneződött bőrt világosítja ki, teszi még hívogatóbbá, érzékibbé. Érzékeny bőrűek is használhatják.  A tökéletes eredmény érdekében, rendszeres, kúraszerű használata javasolt. 14 napon át, n

megvesz
JoyDrops Genital - fehérítő krém, intim területre (100 ml)

JoyDrops Genital - fehérítő krém, intim területre (100 ml)

Nemi fehérítő krém. Fedezze fel újra a természetes külsejét a krém használatával. Eltünteti a vagina hajszálereinek nem túl vonzó kinézetét, a sötét foltokat és a bőrt egy bársonyos réteggel fedi be. Minőségét megőrzi a csomagoláson feltüntetett időpontig. Gyermekek elől gondosan elzárandó! Összetételt lásd a csomagoláson! Hűvös, száraz helyen tartandó! Ha szembe kerül, bő vízzel mossuk ki!.

megvesz
NR.1+8 SCHÜSSLER Hidratáló testápoló narancsbőrre

NR.1+8 SCHÜSSLER Hidratáló testápoló narancsbőrre

A calcium fluoratum (Nr.1.) es a natrium chloratum (Nr.8.) Schüssler ásványi sók, ill. ezek kombinacioja rugalmasabba teheti a bőr texturajat es csokkentheti a narancsbőr lathato jeleit. A Schussler sok visszaallithatják bőre vizhaztartasanak idealis egyensulyat es a kotőszovetek rugalmassagat. Bio zöld kávé kivonatot tartalmaz, mely bizonyítottan csökkenti a narancsbőrt. Konnyed citrusos illata valodi felfrissulest es lenduletet ad a mindennapokhoz Miért alakul ki a hiányállapot Napjainkban, amikor a rej

megvesz
Dr. Chen Béta-karotin+ E+ Cink Kapszula

Dr. Chen Béta-karotin+ E+ Cink Kapszula

A cink hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához, valamint részt vesz az A-vitamin normál anyagcseréjében. A natúr E-vitamin természetes antioxidáns, hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. Az E-vitamin d--tokoferol formában jól hasznosul az emberi szervezetben. Adagolás (felhasználás) Naponta 1 kapszula bőséges folyadékkal bevéve. Használata javasolható napozás és szoláriumozás időszakában. Összetevők szójaolaj, natúr b-karotin kivonat, cink-citrát, natúr E-vitamin z

megvesz
Natur Tanya Vegán MAGNÉZIUM + AKTÍV B6

Natur Tanya Vegán MAGNÉZIUM + AKTÍV B6

Mindazok számára ajánljuk, akik fokozott mentális és fizikális megterhelésnek vannak kitéve Napjaink felgyorsult életmódja egyre több kihívás elé állít minket. Életkortól függően mindannyian próbáljuk a lehető legjobb formánkat nyújtani a munkahelyi környezetben, az iskolában, különböző sporttevékenységek során, vagy a mindennapok egyéb más területein is. akik csökkenteni szeretnék a fáradtság és kifáradás érzését Előfordul viszont, hogy a felgyülemlő feladatok, és az állandó rohanás hatására fáradtabbak,

megvesz
Vízszűrő betét - vízszűrő toronyhoz

Vízszűrő betét - vízszűrő toronyhoz

Vízszűrő betét - vízszűrő toronyhoz Asztali víztisztító toronyhoz vízszűrő filter (vízszűrő betét). A vízszűrő megtisztítja a vizet a klórtól, toxikus kémiai anyagoktól, baktériumoktól, penésztől, valamint kiváló megoldás a víz szagtalanítására. A vízszűrő betét a legtöbb forgalomban lévő vízszűrő toronyhoz alkalmas (pl. Bio Aqua, Model Home, Silver Royal, Aquafonte)! A szűrő igazán különleges elemekből tevődik össze, hogy magas minőségű, tisztított és egészséges vizet állítson elő. A víz

megvesz
Plüss papucs natúr - mellformájú

Plüss papucs natúr - mellformájú

Forró hangulatot teremtő, igazán mókás és szexi lábmelegítő papucs a hideg napokraNagyon kellemes, puha, meleg natúr színű plüssből készült papucs (1 pár), melynek tetején, natúr színű formás, kerek mell csücsül, pajkos mellbimbókkal.Anyaga 100 Polyester. Mérete egyen méret (42-45-ig minden méretre passzol). Natúr színben.

megvesz
SCHÜSSLER - Kényeztető, feszesítő testbalzsam hyaluronnal

SCHÜSSLER - Kényeztető, feszesítő testbalzsam hyaluronnal

Az Age Protection Intense Kényeztető testbalzsam minden bőrtípusra ajánlott. Hatékony natúr összetevői nemcsak bársonyossá varázsolják a bőrt, de segíthetnek megőrizni vagy visszanyerni annak feszességét, rugalmasságát is. Kozmetikumunk formulájának különlegessége a hármas Schüssler ásványisó-kombináció támogathatják a kötő- és támasztószövetek struktúrájának fenntartását, valamint a bőr hidratáltságának megőrzését. A KÉNYEZTETŐ TESTBALZSAM FŐBB HATÓANYAGAI HIALURONSAV A hialuronsav (Hyaluronic acid) egy,

megvesz
Khadi Natural Ayurvédikus Arcmaszk  Arcpakolás Aktivált Bambusz Szénnel 200 g

Khadi Natural Ayurvédikus Arcmaszk Arcpakolás Aktivált Bambusz Szénnel 200 g

A Khadi Natural Ayurvédikus Arcmaszk  Arcpakolás Aktivált Bambusz Szénnel egy kifejezetten bőr méregtelenítésére, mélytisztítására kifejlesztett összetétel. A szennyeződések és méraganyagok eltávolítása mellett eltávolítja az elhalt bőrsejteket, és pajzsot képez a szennyeződések további lerakódásával szemben. Gyógynövény komponensei serkentik a kollagénképződést és a bőrsejtek szaporodását, amivel segítik a bőr megújulását, hátráltatják a ráncok, foltok megjelenését. A bőrsejtek hidratálásával és táplálás

megvesz