SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém teafaolajjal

SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém teafaolajjal

Fluoridmentes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler-féle sóknak, a számos kedvező hatással bíró teafaolajnak, illetve az Aloe verának köszönheti. Ha a mindennapi szájhigiéniában a fogak védelme mellett az íny egészségét is fontosnak tartja, válassza ezt a fogkrémünket Kellemes és üdítő színfolt lesz a napi rutinjában
A FLUORIDMENTES FOGKRÉM FŐBB HATÓANYAGAI
A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER-FÉLE ÁSVÁNYI SÓK 
A fogkrémben lévő calcium phosphoricum és a ferrum phosphoricum biokémiai sók együttesen segíthetnek a fogzománc épségének megőrzésében, és megerősíthetik a fogak állkapocsban való rögzülését.A calcium phosphoricumot csontsónak is nevezik, hiszen fontos szerepet játszik a csontok, így a fogak felépítésében, épségük megőrzésében. Ez a só segíthet továbbá megelőzni a fogszuvasodást, és erősíti a fogakat.A ferrum phosphoricum csökkentheti a gyulladást, gyógyír lehet vérző fogíny esetén, így hozzájárulhat az íny egészségének megőrzéséhez.   
Aloe vera kivonat Nem véletlenül nevezi a köznyelv csodanövénynek az Aloe verát, sokoldalúsága valóban figyelemre méltó. Számos kedvező hatása közül kiemelkedik a gyulladáscsökkentő hatása, valamint a sebgyógyulások regenerálódásának elősegítése. Enyhíti az irritációt, hidratál és ápol, így a fogíny és a szájüreg állapotára is pozitív hatást gyakorol. 
Teafaolaj Az ausztrál teafa illóolaja egy rendkívül sokoldalú alapanyag, melyet a bőrápolásban és egészségmegőrzésben már hosszú idő óta széles körben használnak. Az ausztrál őslakosok évezredek óta alkalmazták többek között égési sérülések, sebek, vágások gyógyítására is. A bőrre gyakorolt pozitív hatásai közül néhány antibakteriális tulajdonságú, csökkenti a gyulladást, frissítő hatású, csillapítja az irritációt. Segít megelőzni a fogszuvasodást és a fogkő kialakulását.  
ÍGY HASZNÁLD A FLUORIDMENTES FOGKRÉMÜNKET TEAFAOLAJJAL
Hasznája napi kétsze, vagy akár minden étkezés után az egészséges szájhigiénia fenntartásához. Nyomjon belőle kellő mennyisége a fogkeféjére, majd a szokásos módon mosson vele fogat. Mindennapos használatával erősítheti a fogzománcot, segítheti fogai egészségének megőrzését. 
TOVÁBBI TIPPEK 
Akinek érzékeny a fogínye, nem érheti be akármilyen fogkrémmel. Ha Aloe verával és teafaolajjal gazdagított fogkrémet választ, fogai mellett egyúttal ínye egészségéről is gondoskodhat. A fogíny vérzése gyakran a nem megfelelő szájhigiéniára utal. Fordítson nagyobb gondot erre, ha azonban rövid időn belül nem múlik a probléma, mindenképpen forduljon vele szakemberhez 
Összetevők (INCI) Aqua, Sorbitol, Glycerin, Hydrated Silica, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Carrageenan, Xanthan Gum, Benzyl Alcohol, Dehydroxyacetic Acid, Benzoic Acid, Sorbic Acid, Sodium Saccharin, Menthol, Melaleuca Alternifolia Leaf Oil, Aloe Barbadensis Leaf Powder, Limonene, Calcium Phosphate, Iron Phosphate. ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. Az illóolaj természetes komponense.

megvesz
SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém citrusos ízben

SCHÜSSLER Natúr fluoridmentes fogkrém citrusos ízben

Fluoridmentes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler-féle sóknak köszönheti. Nem tartalmaz fluoridot és mentolt, így homeopátiás kezelés mellett is alkalmazható. A friss leheletről üdítő citrusos íz gondoskodik.   A FLUORIDMENTES FOGKRÉM FŐBB HATÓANYAGAI A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLE

megvesz
SCHÜSSLER Natúr fehérítő fogkrém aktív szénnel

SCHÜSSLER Natúr fehérítő fogkrém aktív szénnel

Aktív szenes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler-féle sóknak, illetve az aktív szénnek köszönheti.  AZ AKTÍV SZENES FOGKRÉM FŐBB HATÓANYAGAI A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER-FÉLE ÁSVÁNYI SÓK  A fogkrémben lévő calcium fluoratum és a calcium phosphoricum biokémiai sók együttesen segí

megvesz
SCHÜSSLER Narancsos ajakbalzsam

SCHÜSSLER Narancsos ajakbalzsam

A Schüssler narancsos natúr ajakbalzsam legfőbb összetevője a kókuszolaj, mely rendkívül gazdag vitaminokban, így természetesen hidratálja és ápolja az ajkakat. A kakaóvaj kitűnően védi a külső hatásoknak kitett bőrt, gyógyírt jelenthet a cserepes, berepedezett szájnak. A Schüssler sók regenerálják, hidratálják az ajkak bőrét. A gyümölcs ízű narancsolaj puhává és egészségesen fénylővé varázsolja az ajkakat.  A NARANCSOS AJAKBALZSAM LEGFŐBB HATÓANYAGAI A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER-FÉLE ÁSVÁNYI SÓK&a

megvesz
SCHÜSSLER Ajakdúsító szájfény

SCHÜSSLER Ajakdúsító szájfény

Ápolás és dúsítás - 100-ban natúr összetételű szájfényünkben válogatott, natúr hatóanyagok gondoskodnak ajkai szépségéről. Regenerál, nyugtat, hidratál, a benne lévő innovatív Akosky-Kiss elnevezésű formula pedig teltebbé varázsolja ajkait  A KIHAGYHATATLAN SCHÜSSLER ÁSVÁNYI SÓK  A silicea ásványi só a száj körüli függőleges ráncok kisimításában lehet a segítségünkre. A silicea elsődlegesen a bőr kötő-, és támasztószövet-struktúrájának kialakításában vesz részt. Ennek az ásványi só hiány

megvesz
NR.1+8 SCHÜSSLER Hidratáló testápoló narancsbőrre

NR.1+8 SCHÜSSLER Hidratáló testápoló narancsbőrre

A calcium fluoratum (Nr.1.) es a natrium chloratum (Nr.8.) Schüssler ásványi sók, ill. ezek kombinacioja rugalmasabba teheti a bőr texturajat es csokkentheti a narancsbőr lathato jeleit. A Schussler sok visszaallithatják bőre vizhaztartasanak idealis egyensulyat es a kotőszovetek rugalmassagat. Bio zöld kávé kivonatot tartalmaz, mely bizonyítottan csökkenti a narancsbőrt. Konnyed citrusos illata valodi felfrissulest es lenduletet ad a mindennapokhoz Miért alakul ki a hiányállapot Napjainkban, amikor a rej

megvesz
Pharmaid Protection Lotion Citronella Plus natúr szúnyogriasztó 100ml

Pharmaid Protection Lotion Citronella Plus natúr szúnyogriasztó 100ml

Rovarcsípés elleni arc és testápoló teafaolajjal és kamilla kivonattal. A Pharmaid fejlett arc- és testápolója természetes citronella illóolajat tartalmaz, mely rovar és szúnyogriasztó tulajdonságokkal rendelkezik. A teafaolaj természetes antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, a kamilla és az allantoin gyulladásgátló hatású. Használhatjuk rovarcsípések kezelésére illetve megelőzésre. 3 éves kortól alkalmazható.  Használatkor kerülje a szem és nyálkahártyával való érintkezést! Összetevők

megvesz
Plüss papucs natúr - mellformájú

Plüss papucs natúr - mellformájú

Forró hangulatot teremtő, igazán mókás és szexi lábmelegítő papucs a hideg napokraNagyon kellemes, puha, meleg natúr színű plüssből készült papucs (1 pár), melynek tetején, natúr színű formás, kerek mell csücsül, pajkos mellbimbókkal.Anyaga 100 Polyester. Mérete egyen méret (42-45-ig minden méretre passzol). Natúr színben.

megvesz
SCHÜSSLER - Kényeztető, feszesítő testbalzsam hyaluronnal

SCHÜSSLER - Kényeztető, feszesítő testbalzsam hyaluronnal

Az Age Protection Intense Kényeztető testbalzsam minden bőrtípusra ajánlott. Hatékony natúr összetevői nemcsak bársonyossá varázsolják a bőrt, de segíthetnek megőrizni vagy visszanyerni annak feszességét, rugalmasságát is. Kozmetikumunk formulájának különlegessége a hármas Schüssler ásványisó-kombináció támogathatják a kötő- és támasztószövetek struktúrájának fenntartását, valamint a bőr hidratáltságának megőrzését. A KÉNYEZTETŐ TESTBALZSAM FŐBB HATÓANYAGAI HIALURONSAV A hialuronsav (Hyaluronic acid) egy,

megvesz
Schüssler bőrtökéletesítő arcelixír hialuronnal

Schüssler bőrtökéletesítő arcelixír hialuronnal

Age Protection termékcsaládunk királynőjének, a Schüssler Bőrtökéletesítő Elixírnek az Argirelox & EPS Seafill & Syn-Coll 3-as hatóanyagformuláját hialuronsavval egészítettük ki azért, hogy a bőrfeszesítő hatás mellé egy intenzív hidratálás is társuljon a használat során. A limitált kiadás abban tér el az eredeti változattól, hogy összetevői közé kis molekulatömegű hialuronsavat is tettünk, amely segíteni fog abban, hogy bőre tartósan hidratált és üde lehessen. Természetesen ebben is megta

megvesz
Dr. Chen Béta-karotin+ E+ Cink Kapszula

Dr. Chen Béta-karotin+ E+ Cink Kapszula

A cink hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához, valamint részt vesz az A-vitamin normál anyagcseréjében. A natúr E-vitamin természetes antioxidáns, hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. Az E-vitamin d--tokoferol formában jól hasznosul az emberi szervezetben. Adagolás (felhasználás) Naponta 1 kapszula bőséges folyadékkal bevéve. Használata javasolható napozás és szoláriumozás időszakában. Összetevők szójaolaj, natúr b-karotin kivonat, cink-citrát, natúr E-vitamin z

megvesz
Stressticles - stresszlabda - herék (natúr)

Stressticles - stresszlabda - herék (natúr)

Szorongatnivaló golyók a stresszesmindennapokraKiváló ajándék leánybúcsúra, vagy a munkahelyen, ha jó lenne egy nagyot kiáltani dühödben, de a munkatársak miatt nem lehet.Fogd ezt a puha, markolnivaló heregolyó párost a tenyeredbe, és szorongasd az ujjaiddal.Meglátod, mérged egyből enyhülni kezd és jól esik játszadozni a zacsival, ami aztán tényleg eltereli a figyelmedet.Kellemesen puha, ruganyos anyagból készülő, dupla here formájú labda, natúr színben.Natúr színben.

megvesz
One Touch 8 - Herés szilikon vibrátor (natúr)

One Touch 8 - Herés szilikon vibrátor (natúr)

Tulajdonságok: -merev vázon, szilikon bevonat -élethű, pénisz forma -erezett felszín -hajlított makk -kerekded herék -tapadókorong -10 rezgésmód -teljes hossz: 22cm-behelyezhető hossz: 17cm -átmérő: 4cm -natúr szín Anyaga: ABS, Szilikon (EU-rendeletnek megfelelő, phthalát-mentes). Natúr szín. A termék 2db ceruzaelemmel (2 x AA) működik, amit kérünk külön rendelj meg.

megvesz
Péniszes sörnyitó (natúr)

Péniszes sörnyitó (natúr)

Termék specifikáció, tulajdonságok teljes hossz 13cm átmérő 3-3,5cm sörnyitő hossza1,5cm szín natúr anyag Polyresin, Fém 1db nyitó a csomagban típus nem válsztható (herés, here nélkül)

megvesz
Dicky - pénisz szappan - natúr (296g)

Dicky - pénisz szappan - natúr (296g)

Hossz 20cm. Átmérő 3,7cm. Tömeg 296g. Anyaga Szappan. Natúr színben.

megvesz
Péniszes fejpánt (pink-natúr)

Péniszes fejpánt (pink-natúr)

Tulajdonságokvicces termék lány- vagy legénybúcsúrauniszex termékkét rugós fütyivelszőröcskés fejpántrésszelfejpánt magassága 16cmfütyik méretei 6,7 x 3,6cmrugók hossza 4cmszín pink-natúr (fütyik)anyaga ABS

megvesz