Fluoridmentes fogkrémünk egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék: SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler sóknak, a számos kedvező hatással bíró teafaolajnak, illetve az Aloe verának köszönheti. Ha a mindennapi szájhigiéniában a fogak védelme mellett az íny egészségét is fontosnak tartod, válaszd ezt a fogkrémünket!
A Fluoridmentes fogkrém teafaolajjal főbb hatóanyagai
A Schüssler ásványi sók a fogkrémből sem hiányozhatnak
A fluoridmentes fogkrémben lévő calcium phosphoricum és a ferrum phosphoricum biokémiai sók együttesen segíthetnek a fogzománc épségének megőrzésében, és megerősíthetik a fogak állkapocsban való rögzülését.
A calcium phosphoricumot „csontsónak” is nevezik, hiszen fontos szerepet játszik a csontok, így a fogak felépítésében, épségük megőrzésében, segítheti a fogak állkapocscsontban való rögzülését is. Ez a só segíthet továbbá megelőzni a fogszuvasodást, és erősíti a fogakat.
A ferrum phosphoricum gyógyír lehet vérző fogíny esetén, így hozzájárulhat az íny egészségének megőrzéséhez.
Aloe vera kivonat: Nem véletlenül nevezi a köznyelv csodanövénynek az Aloe verát, sokoldalúsága valóban figyelemre méltó. Számos kedvező hatása közül kiemelkedik a sebgyógyulások regenerálódásának elősegítése. Enyhíti az irritációt, hidratál és ápol, így a fogíny és a szájüreg állapotára is pozitív hatást gyakorol.
Teafaolaj: Az ausztrál teafa illóolaja egy rendkívül sokoldalú alapanyag, melyet a bőrápolásban és egészségmegőrzésben már hosszú idő óta széles körben használnak. Az ausztrál őslakosok évezredek óta alkalmazták többek között égési sérülések, sebek, vágások gyógyítására is. A bőrre gyakorolt pozitív hatásai közül néhány: a frissítő hatású, csillapítja az irritációt. Segít megelőzni a fogszuvasodást és a fogkő kialakulását.
Így használd a teafaolajos Fluoridmentes fogkrémünket
Használd napi kétszer az egészséges szájhigiéniád fenntartásához, mivel fluoridmentes, nem kell mellékhatásoktól tartanod. Nyomj belőle kellő mennyisége a fogkefédre, majd a szokásos módon moss vele fogat. Mindennapos használatával erősítheted a fogzománcot, segítheted fogaid egészségének megőrzését.
További tippek a fluoridmentes fogkrém használatához
Akinek érzékeny a fogínye, nem érheti be akármilyen fogkrémmel. Ha Aloe verával és teafaolajjal gazdagított fogkrémünket választod, fogaid mellett egyúttal ínyed egészségéről is gondoskodhatsz.
A fogíny vérzése gyakran a nem megfelelő szájhigiéniára utal. Fordíts nagyobb gondot erre, ha azonban rövid időn belül nem múlik a probléma, mindenképpen fordulj vele szakemberhez!
Összetevők (INCI):
Aqua, Sorbitol, Glycerin****, Hydrated silica*, Sodium Lauroyl Sarcosinate***, Melaleuca Alternifolia Leaf Oil***, Aloe Barbadensis Leaf Juice****, Menthol***, Calcium Phosphate, Iron Phosphate, Helianthus Annuus Seed Oil, Rosmarinus Officinalis Leaf, Benzyl Alcohol****, Carrageenan****, Tocopherol****, Beta-Sitosterol****, Squalene****, Sodium Saccharin**, Xanthan Gum, Lauric Acid, Dehydroacetic Acid****, Benzoic Acid****, Sorbic Acid****, Sodium Benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium Chloride, Limonene
*ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. / ECOCERT – certified ingredient.
**BIO/ Organic tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. / BIO/ Organic – certified ingredient.
***COSMOS tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. / COSMOS – certified ingredient.
****ECOCERT/ COSMOS tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. / ECOCERT/ COSMOS – certified ingredient.
L'Angelica fogkrém teafaolajjal 75 mlA L'Angelica Teafaolaj gyógynövényes fogkrém innovatív formulája 98%-ban természetes összetevőket és organikus teafaolajat tartalmaz. A L'Angelica fogkrém teafaolajjal jellemzői 98%-ban természetes összetevőkkel készül és organikus teafaolajat tartalmaz. A teafaolaj mellett xilitolt tartalmaz, amely felveszi a harcot a fogszuvasodást okozó Streptococcus Mutans-al, valamint cink PCA-t, amely megakadályozza a plakkot és fogkövet okozó biofilm réteg kialakulását. Az o
Natrue minősítéssel rendelkező natúr fogkrém Használata: a fogkrémet nedves fogkefére nyomjad ki és kis, körkörös mozdulatokkal tisztítsd meg a fogakat és a fogínyt!
L'Angelica fogkrém Aloe-val 75mlA L'Angelica gyógynövényes fogkrém Aloe-val innovatív formulája 98%-ban természetes összetevőket és aloe verát tartalmaz. A L'Angelica fogkrém Aloe-val jellemzői 98%-ban természetes összetevőket és aloe verát tartalmaz. Nem tartalmaz fluoridot, phenxyethanolt, parabéneket és SLS-t. Xilitolt tartalmaz, amely felveszi a harcot a fogszuvasodást okozó Streptococcus Mutans-al, valamint cink PCA-t, amely megakadályozza a plakkot és fogkövet okozó biofilm réteg kialakulását. A
A XyliWhite ™ egy figyelemre méltó, fluoridmentes fogkrém, amelynek természetes összetevője a xilit. Ajánljuk: Javasoljuk, hogy vásárolja meg a miénk ehhez a pasztához hangos LED vagy bambusz fogkefe.
A XyliWhite ™ egy figyelemre méltó, fluoridmentes fogkrém, amelynek természetes összetevője a xilit. Ajánljuk: Javasoljuk, hogy vásárolja meg a miénk ehhez a pasztához hangos LED vagy bambusz fogkefe.
A XyliWhite ™ egy figyelemre méltó, fluoridmentes fogkrém, amelynek természetes összetevője a xilit. Ajánljuk: Javasoljuk, hogy vásárolja meg a miénk ehhez a pasztához hangos LED vagy bambusz fogkefe.
A XyliWhite™ egy figyelemreméltó fluoridmentes fogkrém, amelynek fő összetevője a természetes xilit , valamint aktív szénnel és papainnal dúsítva, amelyek természetesen megőrzik a fehér fogakat. Ajánljuk: Javasoljuk, hogy vásárolja meg a miénket ezzel a pasztával Sonic LED , vagy bambusz fogkefe.
A teafa antibakteriális fogkrém nagyszerű gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik az antiszeptikus növényi kivonatok tartalmának köszönhetően. Megbízhatóan kiküszöböli a kisebb sérülések és gyulladások, például az afták előfordulását. A gyengéd természetes összetétel gyengéden tisztítja a fogakat és az egész szájüreget, véd a fogszuvasodás és a lepedék ellen A fogkrém a kalcium-karbonát tisztító tulajdonságait használja fel, amely finoman, de megbízhatóan eltávolítja a szennyeződéseket és a lepedéket a fo
Fogfehérítő fogkrémünk aktív szénnel egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék: SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler sóknak, illetve az aktív szénnek köszönheti. A fogfehérítő fogkrém főbb hatóanyagai A Schüssler ásványi sók a fehérítő fogkrémből sem hiányozhatnak A fogfehérítő fogkrémben lévő calcium fluoratum és a calcium phosphoricum b
Az Urtekram Eucalyptus fogkrém az antibakteriális olajok tartalmának köszönhetően gondoskodik az egész szájüreg egészségéről, ugyanakkor sokáig felfrissíti a leheletet. Az illóolajok hatékony kombinációja aktívan védi a fogakat a fogszuvasodástól és a lepedék lerakódásától, míg a kalcium-karbonát finoman fehéríti a fogzománcot.
A finom édesgyökér ízű gyermek fogkrém az antibakteriális növényi kivonatok tartalmának köszönhetően aktívan gondoskodik az érzékeny szájüregről. Az édeskömény illóolajával dúsított természetes összetétel megvédi az egész szájat a fogszuvasodástól, ugyanakkor nagyszerű gyulladáscsökkentő hatású.
Natrue minősítéssel rendelkező natúr fogkrém bio összetevőkkel. Használata: az első tejfogak megjelenésétől naponta egyszer vagy két éves kortól naponta kétszer használja a gyermek! Nyomja ki a fogkrémet nedves fogkefére és kis, körkörös mozdulatokkal tisztítsa meg a fogakat! 100%-ban minősített natúrkozmetikum Mikroműanyagtól, genetikailag módosított alapanyagoktól és ásványolaj alapú összetevőktől mentes Nyersanyagbeszerzésnél a Weleda tiszteli az embert, a növény- és állatvilágot
Ha gyermeke már saját maga szeretné fogni a fogkefét, de a fogkrémet még mindig nem tudja rendesen kiköpni, elérkezett az idő, hogy váltson a Nenedent® fluoridmentes gyermekfogkrémre, melynek használata a Nenedent®-baby tanulófogkrémet követően, 0-6 éves kor között ajánlott. A Nenedent® gyermekfogkrém fluorid nélkül a megfelelő választás, ha gyermeke elegendő mennyiségű fluoridhoz jut. Magas xilitol-tartalma (13%) bizonyítottan gátolja a fogszuvasodást és a baktériumok elszaporodását. A benne találh
L'Angelica fogkrém fogfehérítő, faszénnel 75 mlA L'Angelica Gentle Whitening gyógynövényes fogkrém innovatív formulája 98%-ban természetes összetevőket és szénport tartalmaz, mely segít megőrizni a fogak fehérségét. A L'Angelica fogkrém fogfehérítő, faszénnel jellemzői 98%-ban természetes összetevőket és szénport tartalmaz. Xilitolt tartalmaz, amely felveszi a harcot a fogszuvasodást okozó Streptococcus Mutans-al, valamint Cink PCA-t, amely megakadályozza a plakkot és fogkövet okozó biofilm réteg kial
Használata: a fogkrémet nedves fogkefére nyomjad ki és kis, körkörös mozdulatokkal tisztítsd meg a fogakat és a fogínyt!