Szürke puhatalpú szandál

Szürke puhatalpú szandál

Ortopédusok ajánlása alapján elmondható, hogy a gyermekek lábfejlődésének a legjobb a minél több mezítláb járás, ám ez nem mindig lehetséges, illetve az sem mindegy, hogy milyen felületen jár a kisgyermek mezítláb. A túl kemény felületen (parkettán, járólapon) történő mezítlábas járás ugyanis nem tesz jót a kis csontoknak, amik a kemény felülettel való találkozás során túl nagy nyomásnak vannak kitéve.Éppen ezért ilyen felületekre a puhatalpú cipő használata javasolt, hiszen lehetővé teszik a kisgyermekek lábának természetes alakulását, a talpizmok fejlődését.Funkidz puhatalpú cipőben minden gyermek úgy érezheti, mintha mezítláb járna, érzi a talaj egyenetlenségét, mely erősíti lábát, fejleszti egyensúlyát. Cipőinkben a gyermekek sokkal biztosabban járnak, mint merev talpú társaikban. A csúszásmentes talpnak köszönhetően pedig az otthoni szaladgálás sem okozhat gondot egy csúszós parkettán vagy kőburkolaton.Egy puhatalpú cipő hosszabb ideig használható, mert egy puhatalpú méret két cipő méretet ölel fel és az sem baj, ha vásárláskor kicsit nagyobb a cipő, sőt 0,5-1 cm-el javasoljuk a nagyobb méret vásárlását.Kialakításuk:

megvesz
Szürke masnis szandál

Szürke masnis szandál

Ortopédusok ajánlása alapján elmondható, hogy a gyermekek lábfejlődésének a legjobb a minél több mezítláb járás, ám ez nem mindig lehetséges, illetve az sem mindegy, hogy milyen felületen jár a kisgyermek mezítláb. A túl kemény felületen (parkettán, járólapon) történő mezítlábas járás ugyanis nem tesz jót a kis csontoknak, amik a kemény felülettel való találkozás során túl nagy nyomásnak vannak kitéve.Éppen ezért ilyen felületekre a puhatalpú cipő használata javasolt, hiszen lehetővé teszik a kisgyermekek

megvesz
Farmerkék puhatalpú szandál

Bézs puhatalpú szandál

Lila puhatalpú szandál

Jeans' puhatalpú szandál

Mustár puhatalpú szandál

Zöld puhatalpú szandál

Bordó puhatalpú szandál

Menta puhatalpú szandál

Púder rózsaszín puhatalpú szandál

Rózsaszín masnis szandál

Mickey puhatalpú cipő

Mickey puhatalpú cipő

Nagyobb méretű cipő (27-42) kiválasztásánál a pontos méretet a megjegyzés rovatba kérjük beleírni

megvesz
Primigi velúr fiú szandál

Primigi velúr fiú szandál

Ez a Primigi sportszandál fiúknak ideális választás a nyári kalandokhoz, hiszen kényelmes és tartós kialakítású. A szandál könnyű, légáteresztő anyagból készült, amely biztosítja a lábak hűvösségét és kényelmét egész nap. Főbb jellemzői: A kívül belül velúrbőr szandál természetes viselet a lábnak 2 tépőzárral rendelkezik, és az állítható elülső tépőzárnak köszönhetően könnyen a gyermek lábára igazítható Hajlékony, könnyű  talp rezgéscsillapító betéttel Kék színben, szürke és neonzöld díszít

megvesz
Szamos szupinált zárt orrú kislány szandál

Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.

megvesz
Szamos szupinált kislány szandál

Szamos szupinált kislány szandál

30 belső talphossz teljesen végigmérve 19,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.

megvesz