Zubrowka Vodka 0,7L 37,5%

Zubrowka Vodka 0,7L 37,5%

Egyedülállóan aromás, száraz vodka melynek alapját kimagasló minőségű gabonaszesz képezi, különleges ízét, illatát és színét pedig a kizárólag a lengyelországbeli Białowieża Nemzeti Parkban található bölényfű kivonatának köszönheti. Minden üveg Żubrówka tartalmaz egy szálat ebből a ritka gyógynövényből, mely mára az ital védjegyévé vált. A hagyományok szerint a füvet nyaranta kézzel szedik, és a napon szárítják. E különleges gyógynövény mesterséges termesztésével már számos módon kísérleteztek, azonban nem jártak sikerrel, ezért tehát minden egyes üveg Zubrowka vodka különlegesség a lengyel természet ajándéka.

Vizecske, pontosabban az élet vize, ami jelen esetben az Oroszországi vagy a Lengyel területekről ered.Történelmi multját tekintve talán a legrégebbi égetett szeszesitalok közé sorolható, amit hajdanán frappáns módon nem lepárlással, hanem fagyasztással készítettek, így érték el hogy az alapanyagot jelentő cefre alkoholtartalma koncentrálódjon. Természetesen napjaink vodkái igen komoly technikai feltételek mellett, korszerű lepárlással készülnek. Minősége azonban nem elsősorban az alapanyagot jelentő gabona, hanem a többszörös szűrésben keresendő. A Vodkát hajdanán burgonyából állítoták elő, már azonban ezt azért cserélték gabonára, mert olcsóbb, és fajlagosan több alkohol állítható elő belőle. A vodka valójában a legtisztább formájáig finomított alkohol, amit a lepárlás után faszénnel jelleg, aroma, íz, szag és szín nélkülivé tesznek. Ebből a szempontból a vodka teljesen "ízetlen" amit érzünk, az a kicsit higított színalkohol íze. A piacon legelterjedtebb vodkafajták a Royal vodka, Kalinka, Finlandia, Bols, Absolute. A vodka sok közkedvelt koktél alapjául szolgál. Ezek között legelső helyen a Screwdriver másnéven a vodkanarancs foglal helyet, de a vodka alapú a Long Island Iced Tea, a Cosmopolitan, a Kamikaze, a Black Russian, a Bloody Mary és a közkedvelt Sex On The Beach is.

íz: különleges íz és illat, a gyógynövénykivonatnak köszönhetően

Származási hely: Lengyelország

Tisztán jéghidegen, long drinkként, vagy koktélokban.


Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Zubrowka 0,7L + Ajándék 2db Long Drinkes Pohárral

Zubrowka 0,7L + Ajándék 2db Long Drinkes Pohárral

A Zubrowka csomag tartalma:   1 üveg Zubrowka 0,7 2 db Zubrowka long drinkes pohár   Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Standoló lap Zubrowka 0,7L

Standoló lap Zubrowka 0,7L

Standoló lap Zubrowka 0,7L Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Zubrowka Vodka 1L  37,5%

Zubrowka Vodka 1L 37,5%

Egyedülállóan aromás, száraz vodka melynek alapját kimagasló minőségű gabonaszesz képezi, különleges ízét, illatát és színét pedig a kizárólag a lengyelországbeli Białowieża Nemzeti Parkban található bölényfű kivonatának köszönheti. Minden üveg Żubrówka tartalmaz egy szálat ebből a ritka gyógynövényből, mely mára az ital védjegyévé vált. A hagyományok szerint a füvet nyaranta kézzel szedik, és a napon szárítják. E különleges gyógynövény mesterséges termesztésével már számos módon kísérleteztek, azonban ne

megvesz
Nemiroff Birch Special Vodka (0,7l)(40%)

Nemiroff Birch Special Vodka (0,7l)(40%)

A kesernyés nyírfarügy és a kifinomult hársaroma hihetetlenül üdítő kombinációja. Ez a vodka szelíd, gyümölcsös utóízzel rendelkezik.

megvesz
Nemiroff Birch Special Vodka (0,7l)(40%)

Nemiroff Birch Special Vodka (0,7l)(40%)

A kesernyés nyírfarügy és a kifinomult hársaroma rendkívül frissítő egyesítése. Ez a vodka szelíd, gyümölcsös utóízzel büszkélkedik.

megvesz
Absolut Vodka (1l)(40%)

Absolut Vodka (1l)(40%)

Minden íz, éppúgy, mint az alap Absolut Vodka, Åhusban készül, természetes alapanyagok felhasználásával, és hozzáadott cukor nélkül. Egy merész és ízletes shot lehetőség, melyben a vodka találkozik a zöld kardamom karakteres meleg ízvilágával, és egyéb titkos fűszerekkel és növényekkel.

megvesz
Nemiroff Honney Pepper Vodka (0,7l)(40%)

Nemiroff Honney Pepper Vodka (0,7l)(40%)

A legismertebb Nemiroff vodka, amelyet világszerte több mint 50 országban ismernek és elismernek. A Mézes Paprika vodka azonnal hatalmas népszerűségre tett szert azok körében, akik értékelik és ismerik a vodkát, ezt az aromás erdei méz és a piros csilipaprika harmonikus kombinációjának köszönhetően.

megvesz
Nemiroff Honey Pepper Vodka (0,7l)(40%)

Nemiroff Honey Pepper Vodka (0,7l)(40%)

Ez a legismertebb Nemiroff vodka, mely elismerten Ukrajna névjegykártyája a világ több mint 50 országában. Azonnal népszerű lett a Mézes Paprika a vodkát ismerők és értékelők körében, az aromás erdei méz és piros csilipaprika házasításának köszönhetően.

megvesz
Absolut Elyx Vodka (1l)(42,3%)

Absolut Elyx Vodka (1l)(42,3%)

Az Absolut Elyx egy saját forrásból származó, világ egyik legtisztább vízkészletéből származó vizet használ a gyártás során. A víz minősége kritikus tényező egy kiváló vodka elkészítésében, mivel a víz azonnal reakcióba lép bármilyen kén származékkal a vodkában.

megvesz
Carskaja Original Vodka 1L 40%

Carskaja Original Vodka 1L 40%

Szentpétervár 300 éves évfordulójára készült prémium minőségű orosz vodka. A több díjat is elnyert Carskaja Original vodka üvege patikaüvegből készült, alakja kecses, csak úgy, mint maga az ital. Rendkívül tiszta ízvilágú vodka, melynek ízjegyeiben a virágosság és a lime fedezhető fel. Fogyasztását önmagában ajánljuk, jéggel, de olyan koktélokban is remekül teljesít, ahol a vodka van főszerepben. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök

megvesz
Oval Vodka 42 0,7L 42%

Oval Vodka 42 0,7L 42%

Oval Vodka 42 0,7L 42% Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Belvedere Vodka 0,7L 40%

Belvedere Vodka 0,7L 40%

Belvedere Vodka 0,7L 40% Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Black Death Vodka 0,7L 37,5%

Black Death Vodka 0,7L 37,5%

A Black Death Vodka 1906 óta Izland egyik legnépszerűbb vodka gyártója. Érdekesség, hogy 1992-ben kitiltották az Egyesült Államokból méregre utaló szimbolikája és csomagolása miatt. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Carskaja Original Vodka mini 0,05L 40%

Carskaja Original Vodka mini 0,05L 40%

Szentpétervár 300 éves évfordulójára készült prémium minőségű orosz vodka. A több díjat is elnyert Carskaja Original vodka üvege patikaüvegből készült, alakja kecses, csak úgy, mint maga az ital. Rendkívül tiszta ízvilágú vodka, melynek ízjegyeiben a virágosság és a lime fedezhető fel. Fogyasztását önmagában ajánljuk, jéggel, de olyan koktélokban is remekül teljesít, ahol a vodka van főszerepben. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök

megvesz
Oval Vodka 56 0,05L 56%

Oval Vodka 56 0,05L 56%

Oval Vodka 56 0,05L 56% Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz