A görögszénamag kedvező élettani hatásai
A görögszéna magja kiemelkedő beltartalmi értékkel rendelkezik, jó energiaforrás. Többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, többek között magnéziumot, foszfort, vasat, rezet, mangánt és B6-vitamint. Ezeken kívül olyan vegyületek is megtalálhatók benne, melyek elpusztítják a mikrobákat, csökkentik a gyulladásokat.
Fogyasztásuk segíthet étvágytalanság esetén, növelheti a vörösvérsejtek számát, csökkentheti a vércukrot és a koleszterint, így cukorbetegség esetén is ajánlott a fogyasztása.
Nálunk még kevéssé ismert ez az Elő-Ázsiából származó növény, a görögszéna, amely jótékony hatással bír szervezetünkre. Használták már az egyiptomiak, görögök és rómaiak is.
A görögszénamag felhasználása a konyhában
A görögszéna magok illata erős, aromás, keserű, összehúzó, az ánizsra emlékeztet. Mivel kemények, így felhasználás előtt érdemes megpirítani őket, mert könnyebben lehet megőrölni. Lehet kenyereket, teát ízesíteni vele, Görögországban a magokat mézzel fogyasztják. Kínában és Indiában a görögszénát őrölt formában használják, levesekbe, zöldség,- gyümölcslevekbe szórják, vagy az ételek tetejére fűszerként. Főzött magját rizsbe is keverhetjük.
A görögszénamagot érdemes megfőzve teaként (akár mézzel édesítve) fogyasztani. A görögszéna tea által is érvényesülnek a magok kedvező hatásai.
Görögszénamag 100g
Összetevők: görögszénamag.
A termék allergéneket (mustárt, szezámmagot, zellert, mogyoróféléket, glutént) feldolgozó üzemben készült.
Minőségét megőrzi: a csomagoláson jelzett időpontig (NN/HH/ÉÉÉÉ).
Származás: Kína. Hűvös, fényvédett helyen tárolandó.
Főzés nélkül ne használja.
TEDD A KOSÁRBA MOST ÉS FOLYTASD A NÉZELŐDÉST
Cikkszám: 20456
Bulkshop matcha latte 100g A Matcha latte keverék felhasználásával finom ízvilágú latte italt készíthetünk. A Bulkshop matcha latte előnyei A matcha zöld tea por mellett további négy összetevőt tartalmaz, melyek keveréke révén különösen finom latte italt készíthetünk otthonunkban, és akár egyedül, akár társaságban kedvünkre élvezhetjük az ízvilágát. A BULKSHOP MATCHA LATTE ELŐNYEI • Matcha zöld tea por + fűszerek • Finom latte italt készíthetünk • Vegán A Bulksh
Bulkshop Laxaherb szálas tea 100g A Bulkshop Laxaherb szálas tea fokozza a bélmozgást, segíti a salakanyagok kiürülését, így kitűnő Neera kúra kiegészítő. A Bulkshop Laxaherb szálas tea tulajdonságai A teakeverék 5 összetevőből áll. Fogyasztása fokozza vagy felgyorsítja a bélmozgást annak érdekében, hogy a salakanyagok könnyebben és gyorsabban kiürüljenek a szervezetből. A Laxaherb teakverék ideális kiegészítője a Neera méregtelenítő és tisztítókúrának. A BULKSHOP LAXAHERB SZÁLAS TEA JELLE
Bulkshop kimchi fűszerkeverék 100g Csípős ízvilágú, távol-keleti fűszerkeverék kilenc összetevővel. A Bulkshop kimchi fűszerkeverék előnyei Csípős ízvilágú, távol-keleti fűszerkeverék kilenc összetevővel. Összetevői: tiszta só, chili por, fokhagymapor, fűszerpaprika, barna nádcukor, vöröshagymapor, gyömbér őrölt, aszkorbinsav, szezámmag. Használjuk fel ételekhez, levesekhez, egyéni ízlés szerint. A BULKSHOP KIMCHI FŰSZERKEVERÉK ELŐNYEI • Finom, csípős ízvilág • 9 összetevővel
Bulkshop szójagranulátum 200g A szójagranulátum darált hús helyettesítésére szolgál. Kiválóan alkalmas rakott, töltött ételekhez, fasírthoz, bolognai raguhoz. A Bulkshop szójagranulátum tulajdonságai Finom, vegán ételeket készíthetünk vele. Kitűnő növényi fehérjeforrás. A granulátum 100g-ja több mint 50g vegán fehérjét tartalmaz, emellett magas a rosttartalma. A BULKSHOP SZÓJAGRANULÁTUM JELLEMZŐI • Darált hús helyettesítésére • Finom receptekhez • Magas fehérjetartalommal
Receptek barbecue (BBQ) fűszerkeverékkel Shirataki tészta gombás jackfruittal vagy jackfruit curryvel Egyszerű tofuétel baconos szószban sütve A termék allergéneket (mustárt, szezámmagot, zellert, mogyoróféléket, glutént) feldolgozó üzemben készült. Cikkszám: 20318
A pu-erh tea hatása A pu-erh tea sok jó hatással rendelkezik. Segítheti az emésztést, energetizáló hatása miatt többen fogyasztják kávé helyett. Támogathatja a magas vérnyomás és vércukorszint csökkentését. Jó hatással van az immunrendszer működésére is. A termék allergéneket (mustárt, szezámmagot, zellert, mogyoróféléket, glutént) feldolgozó üzemben készült!
Magyaros fűszerkeverék Összetevők: paprika, roppantott fekete bors, füstölt paprika, pritaminpaprika, fokhagyma pehely, koriander, tárkonylevél. A termék allergéneket (mustárt, szezámmagot, zellert, mogyoróféléket, glutént) feldolgozó üzemben készült. Átlagos tápérték 100g magyaros fűszerkeverékben: Energia: 142kcal Zsír: 3,6g - amelyből telített zsírsavak: 0,7g Szénhidrát: 18g - amelyből cukor: 4,5g Fehérje: 5,2g Só: 50g A tápérték adatok tájékoztató jellegűek, ingadozásuk előfor
Bulkshop Tikka Masala fűszerkeverék 100gA tikka masala enyhén csípős, pikáns ízvilágú fűszerkeverék felhasználásával finom indiai fogásokat készíthetünk. A Bulkshop Tikka Masala fűszerkeverék tulajdonságai A tikka masala fűszerkeverék felhasználásával finom indiai fogásokat készíthetünk. Az enyhén csípős, pikáns ízvilágú fűszerkeveréket használhatjuk pácolásra, szószok, mártások ízesítésére vagy currykhez is. A BULKSHOP TIKKA MASALA FŰSZERKEVERÉK JELLEMZŐI • Indiai ízvilágot varázsol
Chili pehely 100g, mag nélküli A termék allergéneket (mustárt, szezámmagot, zellert, mogyoróféléket, glutént) feldolgozó üzemben készült.Cikkszám: 20368
Napi ajánlott mennyiség: Napi ajánlott mennyiség: naponta 3 kapszula. Hatóanyag tartalom napi adagban, 3 tabletta tartalmaz: 1500 mg görögszéna (Trigonella foenum-graecum) kivonat, 750 mg szaponin tartalommal Összetevők: görögszénamag készítmény (görögszénamag kivonat, maltodextrin); mikrokristályos cellulóz; csomósodásgátló: szilícium-dioxid, magnézium-sztearát növényi forrásból Származási hely: Egyesült Királyság
Thai fűszerkeverék. Összetevői: gyömbér, koriander, fokhagyma, vöröshagyma, kurkuma, feketebors, galanga, szegfűbors, chili, csillagánizs, fűszerpaprika. Felhasználása kétféleképpen lehetséges: 1, simán szóró fűszerként (sózás pluszban szükséges, mert nem tartalmaz a keverék sót) vagy 2, pasztaként: keverjük ki kókusztejjel, citromlével és szójaszósszal és ízlés szerinti sóval a keveréket, majd a pasztát adjuk az ételhez. A termék allergéneket (mustárt, szezámmagot, zellert, mogyo
Bulkshop vaníliapor 10gA vanília íz sokak kedvence, több édességet és desszertet megbolondíthatunk vele, és feldobhatjuk az ízvilágát számtalan süteménynek. A Bulkshop vaníliapor előnyei Felhasználható sütemények, kompótok, fagylaltok, krémek és általában édes ételek, édes levesek, mártások ízesítésére. Az étellel együtt főzzük, teljesen ártalmatlan fűszer. A BULKSHOP VANÍLIAPOR ELŐNYEI • Finom, vaníliás ízvilág • Natúr termék • Vegán • Hozzáadott cukor nélkül A
Bulkshop aszalt füge 500gAz aszalt füge finom nassolnivaló, mely gazdag tápanyagokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. A Bulkshop aszalt füge kedvező hatása Finom és tápanyagokban gazdag nassolnivaló. Megtalálható benne a magnézium, a vas, B- vitaminok, K- vitamin, kálium és magas kalcium tartalommal rendelkezik. Antioxidánsokat tartalmaz. Magas rosttartalma jó hatással van az emésztésre. A BULKSHOP ASZALT FÜGE JÓTÉKONY HATÁSAI • Finom nassolnivaló • Kitűnő tápanyagfor
Bulkshop mogyoróvaj, selymes 1kgA Bulkshop mogyoróvaj selymes 100% földimogyoróból készül. GMO-mentes, nem tartalmaz tartósítószert és 100% vegán. A finoman selymes mogyoróvaj fogyasztása különleges ízélmény. A Bulkshop mogyoróvaj vitamin és ásványianyag tartalma Fehérjében gazdag, egészséges nassolnivaló. Hozzájárulhat az izomtömeg növekedéséhez és fenntartásához. Magas zsírtartalma ellenére gazdag A, E és C-vitaminban, kalciumban, nátriumban és rostban. A BULKSHOP MOGYORÓVAJ ELŐNYEI
Bulkshop őrölt babérlevél 30gA babér az egyik legrégebben használt fűszernövényünk. Étvágyjavító, vizelethajtó, emésztést segítő hatása közismert. Sokféle ételhez adhatjuk. A Bulkshop őrölt babérlevél előnyei A babérlevelet használják levesek, hal- és paradicsomos ételek, főzelékek, szószok, mártások készítéséhez, és savanyúságok eltevésénél is. A levél jellegzetesen aromás, ügyeljünk rá, hogy ne adagoljuk túl, mert akkor kesernyéssé válhat az étel íze. A babért a főzés utolsó szakaszában tegyük az ét