Niksen - A semmittevés holland művészete

Niksen - A semmittevés holland művészete

A niksen – a semmittevés holland művészete – nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre hangzik. Olga Mecking megismerteti velünk, hogyan lehetünk lustábbak úgy, hogy közben kreatívabbá, produktívabbá és elégedettebbé váljunk. Éppúgy, mint a hollandok, akik a világ legboldogabb emberei, és hazájukban a semmittevést jelentő pihenés, a niksen a mindennapi élet része. A Niksenben található rengeteg ötlet és szakértői vélemény hozzásegítenek ahhoz, hogy leghasznosabb módon tétlenkedjünk. Fedezzük fel, milyen felszabadító érzés niksenelni!
„Megannyi trend, filozófia és önsegítő módszer mellett tényleg szükség van egy újabb boldogságkereső praktikára? Gyakran felteszik nekem ezt a kérdést az interjúkban, és ezen nem is csodálkozom. Hiszen az, hogy ne

csináljunk semmit, elsőre kétségkívül nem hangzik túl forradalmi ötletnek. De mint hamarosan kiderül, a niksen több, mint holmi semmittevés. Sokkal, sokkal több. Ma, amikor mindenki megállás nélkül rohan, valóban
furcsa azt indítványozni, hogy vegyünk vissza egy kicsit a tempóból. Aki elkezdi alkalmazni a niksent, idővel egyre könnyebben mond le a rohanásról. A niksen segíthet abban, hogy legyen bátorságunk kilépni a mókuskerékből ahelyett, hogy egyre dühödtebben tekernénk. ”

megvesz
A forma művészete

A forma művészete

A forma művészete című könyvet bárkinek ajánlatos elolvasni, akit érdekel a XX. század formatervezése. Sokan könnyedén beszélnek a formatervezés történetéről, anélkül, hogy megkérdeznék önmaguktól, mennyit is tudnak valójában a témáról. Milyen alapvető mozgalmakat ismerünk? Milyen stílusjegyek különböztetik meg az egyes korszakokat? Kik a kulcsszemélyiségek? A forma művészete mindezekre a kérdésekre választ ad, és részleteiben mutatja be a XX. századra jellemző formatervezési mozgalmakat. Az eligazod

megvesz
A szelfi művészete. Hogyan készíts profi önarcképet

A szelfi művészete. Hogyan készíts profi önarcképet

Szeretnéd, hogy a közösségimédia-profilod szebb, igényesebb, különlegesebb legyen? Ennek a könyvnek a segítségével megtanulhatod, hogyan készíts lenyűgöző, művészi önarcképeket. A mai világban anélkül létezni, hogy jó fotóid lennének magadról, lehetséges, de nagy hátrányokkal jár. A szelfi művészete végigvezet az úton az alapoktól: milyen felszerelést használj, hogyan pózolj, milyen legyen az arckifejezésed, a ruhád, mire figyelj a kompozícióval és a fénnyel kapcsolatban. Egy szelfi posztolása alkalom

megvesz
Galenus

Galenus

A császári Rómában az orvostudomány az ünnepelt haladás művészete, a magamutogatás és az elkeseredett rivalizálás művészete. Van egy orvos, aki mindenek felett áll: Galenus. A humorizmus elmélete - az az elképzelés, hogy minden betegséget négy testnedv: a fekete epe, a sárga epe, a phlegma és a vér egyensúlyhiánya okoz - hatására e második századi görög-római írásai több mint 1300 éven át uralták és befolyásolták a nyugati orvostudományt, és senki sem merte kihívni őt. Te megtennéd? A Galenus egy olyan

megvesz
Borderlands 3 - Bögre - Matrica Punk

Borderlands 3 - Bögre - Matrica Punk

A városi kultúra jövőjének lepusztult utcai művészete. Ez a bögre remek kiegészítője a reggeli kávénak vagy az esti teának, és a sikeres akciósorozat, a Borderlands alapján készült punk dizájnnal rendelkezik. Mosogatógépben és mikrohullámú sütőben mosható.

megvesz
A tetoválás 100 éve

A tetoválás 100 éve

Az elmúlt száz év során a tetoválás művészete felküzdötte magát az undergroundból a mainstreambe. Fotókkal gazdagon illusztrált könyvünk ennek a folyamatnak a történetét meséli el a kezdetektől, amikor a tetoválás még csak a tengerészek, a rabok és a társadalom peremén élő emberek önkifejezésének eszköze volt, a hetvenes évek tetoválóreneszánszán át egészen napjainkig, amikor a testművészet már a hétköznapi kultúrának, sőt a sztárkultúrának is szerves része.

megvesz
Bestia

Bestia

Beleolvasok „A kezembe fogom a fejét. Remeg az arca, ajkát harapja félelmében. Fellobban bennem a szánalom szikrája. Remélem, tudja, hogy nem gyűlöletből, épp ellenkezőleg: szeretetből teszem, amit teszek.” Mi történik, ha a legrosszabb rémálmod valóra válik, és senki sem tud segíteni? Danielle lassan és zavartan tér magához. Szeme letakarva, keze és lába az ágyhoz kötözve. Érzi, hogy van még valaki a szobában. Könyörög fogvatartójának, hogy engedje szabadon, de az emberrabló hallgat. Daniell

megvesz
Jóga merev madaraknak

Jóga merev madaraknak

JÓGA mindenkinek! Ha ez a madár meg tudja csinálni, akkor BÁRKI meg tudja. Marion Deuchars évek óta jógázik, és jól tudja, milyen előnyökkel jár. Most megosztja ezt a szenvedélyét az olvasókkal az általa kitalált madárfigura segítségével. A Jóga merev madaraknak elutasítja a stúdiófotózás kliséit a közvetlenebb, hívogatóbb megjelenés érdekében. Néhány ecsetvonással Deuchars minden pozícióban megörökíti a madarat, a harcosállástól a fapózig. Művészete mosolyt csal az olvasó arcára, akár gyakorló, akár

megvesz
Élj úgy, mint egy koreai

Élj úgy, mint egy koreai

Az Oscar-díjas Élősködők, a K-pop, a street food, a kiváló minőségű kozmetikai termékek és a csúcstechnológia – Dél-Korea világszerte egyre népszerűbb. De vajon mennyire ismered az igazi Koreát és az ott élőket? Ez a nagyszerű útikalauz bevezet az ország különleges történelmébe, bemutatja földrajzi adottságait és a helyi szokásokat; közelebbről is megismertet Korea lüktető kulturális életével: a rendkívül sikeres filmiparral, az egyedülálló rajongói kultúrával, a divattal. Ha kíváncsi vagy, hogyan kell úg

megvesz
Életet adó betűk

Életet adó betűk

Uri Asaf művészete kezdettől fogva kedvelte a köztes terek vidékét, és érzékletes szókinccsel, fáradhatatlan figyelemmel mérlegelte életének különböző szellemföldrajzi adottságait. Életet adó betűk című kötetében nagy erővel mutatja fel földrészek és korszakok távolában derengő párhuzamos tapasztalatait, kétlaki időtöltésének közös és eltérő tapasztalatait. A Haifában született, de hamar Budapestre visszavetődött, majd ismét Izraelbe vonzódott lélek mindig is kereste létének és lényének alapvető, meghatár

megvesz
Energiakontroll

Energiakontroll

Szeretnél minden reggel úgy felkelni, hogy energiával teli, boldog napod legyen? Ha megfelelően gondoskodsz a kis energiaközpontjaidról, a mitokondriumaidról, akkor ezt fokozatosan elérheted. Fontos tudnod, hogy az életminőségünket nagymértékben meghatározza az energiaszintünk. Az Energiakontrollban a holland szerző elmagyarázza, hogyan befolyásolja a táplálkozásunk a sejtjeinkben található billió kis energiagyárat. Érthetően leírja, hogyan lehet szó szerint több energiát enni. Mindezt kiegészíti a konyh

megvesz
Stamp Swap

Stamp Swap

Paul Salomon tervező (Honey Buzz, Genotype) a bélyeggyűjtést eleveníti fel az asztalon a Stamp Swap-ben! Válassz a lefordított és felfordított lapokból álló publikus készletből (néhány bónuszkártyával együtt), majd oszd őket egyidejűleg 2 csoportra. Az egyik csoportot egy másik játékostól választod ki, és megtartod azt a csoportodat, amelyet nem választottak ki. Minden körben rendezd az egyre növekvő gyűjteményedet, és szerezz meg egyet a 4 cél közül - válassz bölcsen, mert azt a célt nem tudod újra elérn

megvesz
Duzzasztómű - A Leeghwater projekt (kiegészítő)

Duzzasztómű - A Leeghwater projekt (kiegészítő)

A vízforradalom folytatódik… Megtanultátok az alapokat, itt az ideje, hogy a Duzzasztómű játékot a következő szintre emeljétek! A Leeghwater projekt az első nagy kiegészítője a játéknak, ami új, hatékony eszközöket kínál a nyerő stratégia gyakorlati megvalósításához. Használjátok ki a holland vállalat erejét, találkozzatok az új ügyvezetőkkel, vállaljatok egy kiszámított kockázatot a Külső munkákkal, és tágítsátok az akciólehetőségeiteket a vadonatúj Magánépületekkel. A vízforradalom tombol: készen

megvesz
Bűnös

Bűnös

Egy iskolában egymás után három diák is öngyilkosságot követ el. Úgy tűnik, az esetek között nincs összefüggés: a lányok nem ugyanabba az osztályba jártak, és csak futólag ismerték egymást. A rendőrség pusztán különleges egybeesésként tekint az ügyekre. Ám akkor a tizenhat éves Tess kap egy levelet, amely mindent megváltoztat: „Te vagy a következő...” Tess nyomozni kezd, és megdöbbentő felfedezést tesz. Attól fogva a saját életéért kell küzdenie. De senki sem hisz neki. A szerző többszörösen díjnyer

megvesz
Munkanapló I. (1955-1974)

Munkanapló I. (1955-1974)

A zseniális svéd filmrendező, Ingmar Bergman művészete az egyetemes kultúra egyik legszebb huszadik századi fejezete. A magyar nyelven először megjelenő kétkötetes Munkanapló a Mester gondolatvilágába enged betekintést: hogyan formálódtak ezek a remekművek, míg az ötlettől eljutottak a megvalósításig. A kiadvány egyik legérdekesebb része egy meg nem valósult filmtervről szól: milyennek képzelte Bergman A víg özvegy című világhírű Lehár-operett filmváltozatát? „Tudom, hogy hiányzik belőlem az egyértelműsé

megvesz
Te már elmentél? Orgazmuskalauz minden nő számára

Te már elmentél? Orgazmuskalauz minden nő számára

A szex öröm! De sok nő számára ez nem olyan magától értetődő: a nőknek csak egyharmada jut el a csúcsra, ráadásul sokuk a második helyre helyezi saját örömét. Ennek most vége! Ez az ízléses és pimasz kézikönyv mindent elmesél, amit a nőknek – és férfiaknak – tudniuk kell a női orgazmusról. Hogyhogy csak most jelent meg ez a könyv? Minden nő polcán ott lenne a helye. Lise Steegmans szerkesztő, VIVA Ettől a könyvtől spontán orgazmusod lesz! Nikki Kant főszerkesztő, Style Today Szórakoztató és haszn

megvesz