Az olívás ízvilágú panko kenyérből készült nagy szemcséjű morzsát több fajta ételhez is felhasználhatjuk. A Panko a Pan,- kenyér és a ko, kis darab japán szóból ered. Kitűnő választás a zsemlemorzsa helyettesítésére is. A panko morzsát a japán és a nemzetközi konyha is előszeretettel használja. Jellegzetes az alakja, szálkás, hegyes, légiesen könnyű, súlyához képest feltűnően nagy térfogatú, színe fehér. A morzsa panírozása fokozott figyelmet igényel, de megéri a fáradozást. Ropogós és könnyebb lesz tőle az étel, valamint a kalóriatartalma is alacsonyabb. A panír felülete borzas, aranysárga és nagyon tetszetős. Kétféle panko létezik: a fehér és barna. A fehér változathoz fehér kenyeret használnak a héja nélkül, a barnához teljes kiőrlésű kenyeret a héjával együtt. A bulkshopban kapható panko morzsa fehér.
Felhasználási javaslat: forgassuk az ételt lisztbe, majd készítsünk egy enyhén sűrített panír masszát (liszt, tojás, só, habverő). Ebbe a masszába mártsuk bele a lisztezett ételt és egyből forgassuk bele a panko morzsába. Olaj nélkül süthető. A morzsa akkora mennyiségű olíva olajat tartalmaz, 180-200 ℃ fokon sütőben szép aranybarnára sül. Sütési ideje 12-20 perc.
Összetevők: búzaliszt (BL55), jódozott só, cukor, élesztő, ivóvíz, olívaolaj.
Receptek panko morzsával
Panko morzsában sült krumplis cukkiniszeletek
Fekete burger
Rántott kendertofu
Cikkszám: 22410
A panko kenyérből készült nagy szemcséjű morzsát több fajta ételhez is felhasználhatjuk. Kitűnő választás a zsemlemorzsa helyettesítésére is. Szálkás, száraz pelyhekből áll és semleges íz jellemzi. Az olajat is kevésbé szívja magába mint az általunk használt morzsák, ropogós és könnyebb lesz tőle az étel, valamint a kalóriatartalma is alacsonyabb. A panír felülete borzas, aranysárga és nagyon tetszetős. Kétféle panko létezik: a fehér és barna. A fehér változathoz fehérkenyeret használnak a héja nélkül, A
A chilipaprikás, erősebb ízvilágú panko kenyérből készült nagy szemcséjű morzsát több fajta ételhez is felhasználhatjuk. Ajánljuk a fűszeres, csípős ételek kedvelőinek. A Panko a Pan,- kenyér és a ko, kis darab japán szóból ered. Kitűnő választás a zsemlemorzsa helyettesítésére is. A panko morzsát a japán és a nemzetközi konyha is előszeretettel használja. Jellegzetes az alakja, szálkás, hegyes, légiesen könnyű, súlyához képest feltűnően nagy térfogatú, színe fehér. A morzsa panírozása fokozott figyelmet
Összetétel: 100% kukoricadara. Kiszerelés: 200g Tárolás: száraz és hűvős helyen tárolandó.
Összetevők: kukorica (78%), csicseriborsó (22%) Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 1533 kJ / 366 kcal, zsírok: 1,8g - amelyből telített zsírsavak: 0,1g, szénhidrát: 72,3g - amelyből cukrok: 0g, fehérje: 10,5g, só: 0g
Primus paleo keksz toscan olivás 80 g Finom, toscan olivás ízű paleolit keksz. Összetétel: mandulaliszt, olíva olaj, tápióka liszt, kókuszliszt, kókusztejszín, olíva bogyó, toszkán szárított fűszerkeverék, útifűmaghéj, feketebors, 99,9 % tisztaságú só. Tápanyagtartalom 100 g termékben: Energia 1620KJ/393kcal Zsír 24g - ebből telített zsírsa
Összetevők: kukoricadara* 99%, tengeri só * ellenőrzött bio gazdálkodásból Származási hely: Németország
Bonduelle Creatif Olivás mix konzerv 310g Zöldségkeverék: szuperédes kukorica, zöld és fekete olívabogyó, piros paprika. Fogyasztásra kész. A Bonduelle Creatif Olivás mix konzerv jellemzői Fogyasztásra kész, szuperédes kukorica, zöld és fekete olívabogyó, piros paprika ízletes keveréke. Vegán. Remek, ízletes növényi fehérjeforrás egy jó adag rosttal. A BONDUELLE CREATIF OLIVÁS MIX JELLEMZŐI • Szuperédes kukorica, zöld és fekete olívabogyó, piros paprika • Fogyasztásra kész •
Szafi Free Gluténmentes morzsa - sós ételekhez 200gÖsszetevők: gluténmentes kölesliszt, tápiókakeményítő, bambuszrost, savanyúságot szabályozó anyag (almaecet, citromsav), útifűmaghéjliszt, só, térfogatnövelő szer (nátrium-hidrogén-karbonát). Átlagos tápérték 100g termékben Energia: 1367 kJ / 325 kcal Zsír - amelyből telített zsírsavak
Kellemes illatú, hosszúkás szemű, "pergős", nem tapadós rizs. Gyorsan megfő. Keleti ételekhez ajánlott ezt a fajta rizst választani.
Egyenletes szemcseszerkezetű, magas sikértatrtalmú bio termék. Jó nedvszívó hatású, ezért alkalmas sürítő és szaporító anyagnak. Adalékanyag mentessége miatt csecsemők táplálására is javasoljuk.
Egyenletes szemcseszerkezetű, magas sikértatrtalmú bio termék. Jó nedvszívó hatású, ezért alkalmas sürítő és szaporító anyagnak. Adalékanyag mentessége miatt csecsemők táplálására is javasoljuk.
Hamé vegetáriánus pástétom olivásA Hamé olivás pástétom hőkezelt, teljesen növényi alapú finom szendvicskrém. A Hamé vegetáriánus pástétom olívás előnyei Növényi alapú pástétom, olivával. Hőkezelt. Szárított fokhagymát tartalmaz. Praktikus, könnyen hordozható csomagolásban. Finom ízvilággal. Könnyen kenhető. A HAMÉ VEGETÁRIÁNUS PÁSTÉTOM OLIVÁVAL ELŐNYEI • Zöldségalapú • Hőkezelt • Praktikus csomagolásban • Olivával • Finom ízvilágú • Könnyen kenhető
Want Want cukorka gyümölcskeverék 200g Kiszerelés: 200g gyümölcscukorka
Manner Zarties krémes nugát 200g Kiszerelés: 200g-os mini keksz zacskó
Könnyen emészthető keményítője miatt diétás ételnek számít. A barna rizs attól barna, hogy a hántolás után nem koptatják le róla a pelyvás héj alatti úgynevezett "ezüsthártyát" (korpa és csíra), emiatt nagyobb a tápértéke, viszont lassabban fő, s keményebb marad. Igen magas tápértékű, ugyanakkor a hántolatlan barna rizs komplex B vitamin forrás.